Szerző: Bódis Lajos
Az Európai Unión belül Kelet-Közép-Európa felzárkózása csak félig sikerült a Nyugathoz. Lengyelország és a balti államok látványosan növelték jövedelmüket, de Magyarország és Szlovákia az osztrák és német mediánjövedelem alig 40%-án áll. A várható lettartam tekintetében Szlovénia már utolérte a nyugatot, de Bulgária leszakadt, és a járvány miatt az egész régió visszaesett. Csehország és Szlovákia népessége nőtt, miközben Horvátországban és Magyarországon tovább csökkent a lakosság száma. A Covid-járvány megmutatta, hogy a régió válságállósága gyengébb, a népességcsökkenés pedig továbbra is súlyos probléma.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás óta Kelet-Közép-Európa országai eltérő úton jártak.
Tóth István György és Csathó Ábel elemzése a Társadalmi Riport 2024-es kiadásában új
megközelítést alkalmaz: nem az uniós átlaghoz mért fejlődést vizsgálja, hanem azt, hogy az újonnan csatlakozott országok mennyire közeledtek azokhoz a nyugati államokhoz, amelyeket saját közvéleményük is irányadónak tart. Közép-Európában Németország és Ausztria, a balti államok számára pedig Skandinávia jelenti ezt a viszonyítási pontot. Ez az összehasonlítás számos meglepő eredményt hozott.
A kutatás megmutatta, hogy a régió országai eltérő mértékben voltak sikeresek a felzárkózásban. Gazdasági teljesítményben és a szegénység csökkentésében közeledtek a régi tagállamokhoz, de a társadalmi folyamatok vegyesebb képet mutatnak. Bár az életszínvonal bizonyos mutatói javultak, a várható élettartam és a népesség alakulása továbbra is jelentős eltéréseket mutat. A Covid-járvány rávilágított arra, hogy az új tagállamok válságkezelési képessége gyengébb a nyugati országokénál.
Az elemzés az EU11 országcsoportot vizsgálja: a balti államokat (Észtország, Lettország, Litvánia), a visegrádi országokat (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia), valamint Horvátországot, Szlovéniát, Romániát és Bulgáriát. A legtöbbjük 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, Bulgária és Románia 2007-ben, Horvátország pedig 2013-ban.
Az eurózónához való csatlakozásban is eltérések vannak: Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Szlovénia már bevezette az eurót. A csatlakozás azonban önmagában nem garantálja a közeledést (konvergenciát) – sok múlik az egyes országok saját politikai és gazdasági döntésein.
A kelet-közép-európai országok mindannyian a tervgazdaságról tértek át a piacgazdaságra, és a diktatúrát liberális demokrácia váltotta fel. A csatlakozás után azonban eltérő gazdasági és társadalompolitikai utakat választottak, ami jelentős különbségeket eredményezett fejlődésükben.
A kutatás három alrégiót különít el: a balti, közép-európai és délkelet-európai csoportot. Az EU11 országok alrégióit eltérő színek, a számukra összehasonlításhoz adódó referenciaországokat pedig hasonló színárnyalatok jelzik. Az északi régió mutatta a legerősebb felzárkózási trendeket: a balti államok gazdasági és demográfiai mutatói is közeledtek Finnországhoz és Svédországhoz. Románia és Bulgária a jövedelem növekedésben és a szegénység csökkentésében ért el sikereket, de referenciaországaik, Olaszország és Spanyolország nem mindig mutatnak követhető pályát.
A közép-európai országcsoport esetében a kép vegyesebb. A gyermekvállalás és az iskolázottság szempontjából a régió közeledett Németországhoz és Ausztriához, de a mediánjövedelem és a várható élettartam tekintetében nem sikerült a felzárkózás. Van javulás, de a referenciaországokban még inkább, így nem kerültek közelebb egymáshoz. Egyes országok kiemelkedően teljesítettek: Lengyelország a jövedelmek növekedésében, míg Szlovénia a várható élettartam tekintetében érte el a nyugati szintet.
A népesség alakulása szintén eltérő képet mutat. A balti államok megállították a rendszerváltás utáni jelentős népességfogyást és a kivándorlást (kezdetben Oroszországba majd a skandináv országokba), hasonlóan néhány közép-európai ország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia ért el jelentősebb népességnövekedést, de Horvátország népessége ötödével csökkent, Magyarországon pedig a fogyás tendenciája tartós az 1980-as évek óta. Miközben a fejlett társadalmak gyakori problémája a népesség elöregedése és fogyása, Svédország vagy Spanyolország, növelte lakosságát, ami tovább mélyíti a különbségeket. Minden országra igaz, hogy a termékenységi arányszám általánosan csökkent, és a gyermekvállalás későbbre tolódott, ezzel a természetes szaporodáshoz szükséges 2,1 érték alá került, ami hosszú távon további gondokat okoz.
Az új tagállamok legdrámaibb hátránya a referenciaországaikhoz képest a tartósan alacsonyabb várható élettartam. Míg Szlovéniának sikerült közelíteni a nyugati szinthez, Bulgáriában nőtt a különbség. A rendszerváltás után a balti országok hátránya összefüggött a nagy állami vállalatok csődjével, az alacsony képzettségű emberek tartós munkanélküliségével, a növekvő alkoholizmussal, mindez hozzájárult a rosszabb egészségügyi mutatókhoz. Horvátországban a háború miatt zuhant a várható élettartam. A Covid-járvány hatása különösen súlyos volt: Nyugaton az egészségügyi rendszerek jobban kezelték a válságot, Kelet-Közép-Európában azonban nagyobb volt a halálozási többlet. Emiatt még Észtországban is megállt a várható élettartam növekedése, ami pedig a rendszerváltás sokkja után, negyedszázadig töretlen tendencia volt. Az új EU-tagállamok egyik legnagyobb sikere a csecsemőhalandóság drasztikus csökkenése. Különösen Románia és Bulgária esetében volt jelentős az előrelépés, hiszen 1990-ben Romániában a csecsemőhalandóság hatszorosa, Bulgáriában pedig háromszorosa volt a mai szintnek. Mára az EU11 országokban ez az arány 5 ezrelék alá csökkent, ami a fejlődés és felzárkózás egyik kiemelkedő eredménye.
A gazdaság sikeresebb
A gazdasági alkalmazkodás terén az új EU-tagállamok sikeresebbek voltak. Az aktivitási arány javult, ami azt mutatja, hogy többen képesek munkából biztosítani megélhetésüket, és kevésbé függnek a szociális támogatásoktól. A jövedelmek felzárkózása azonban eltérő mértékű. Az északi és déli új csatlakozók kétszeres vagy még nagyobb mértékű növekedést értek el referenciaországaikhoz képest, míg a közép-európai országok szerényebb eredményeket mutatnak. A baltiak eredményességét csak a lengyelek tudták hozni, és az új csatlakozó országok különbsége is nagyobb. Itt érdemes néhány arányt is említeni, az osztrák és német átlagnak a magyar és a szlovák mediánjövedelem a 40%-a, a cseheké több mint 60%-a, a szlovéneké több mint 70%-a.
A háztartások egy fogyasztási egységre jutó (vásárlóerő-paritáson számolt) mediánjövedelmei az EU11-országok három csoportjában és a hozzájuk tartozó referenciaországokban, a referenciaországok átlagának százalékában, 1995–2023 (%)
A jövedelmek eloszlása az új EU-tagállamokban az elmúlt évtizedekben egyenlőtlenebbé vált, ami a gazdasági átalakulás egyik következménye. A súlyos anyagi nélkülözés azonban csökkent, és az országok fokozatosan közeledtek mind a nyugati referenciaállamokhoz, mind egymáshoz. Az alacsony iskolai végzettségűek – a munkanélküliség szempontjából leginkább veszélyeztetett csoport – aránya mérséklődött, de még jelentősek a különbségek.
A diplomások arányát tekintve, ami fontos mutatója a gazdasági növekedés lehetőségének és a társadalmi közeledésnek, legjobb helyzetben a skandináv országok és a hozzájuk felzárkózott balti új tagállamok vannak. A közép-európai arányok és a Németországhoz való felzárkózás is kedvez a gazdasági növekedésnek. A felsőoktatás bővülése Dél-Európában a legkevésbé markáns, beleértve a referenciaországok között lassan növekedő olaszokat, kivételként a spanyolok a felsőoktatást leginkább bővítő európai nemzetek közé tartoznak.
Összességében a kelet-közép-európai országok felzárkózása vegyes képetmutat. Míg a gazdasági növekedés és az életszínvonal bizonyos mutatói alapján csökkentek a különbségek, a társadalmi folyamatok és az egészségügyi mutatók tekintetében jelentős a lemaradás. Az egyes országok eltérő pályát jártak be, és bár a fejlődés folyamatos, a Nyugat-Európához való felzárkózás még hosszú utat igényel.
E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
