Szerző: Szilágyi Vince
A magyar kormány médiapolitikája elleni újabb, immár nemzetközi szinten is súlyosnak ítélt panasz okán ismét reflektorfénybe került, miképp’ alakította át az elmúlt évtizedben a hatalom a hazai nyilvánosságot. A hivatalos panasz szerint a kormány a baráti sajtót jogellenes eszközökkel juttatta versenyelőnyhöz, a tiltott állami támogatások összege pedig – egy közgazdasági elemzés alapján – kamatokkal együtt eléri a 441 milliárd forintot. Ez a szám nem csupán elméleti becslés: konkrét adatokkal alátámasztott számításról van szó, melyet az Európai Bizottság korábbi vezető közgazdásza jegyez.
Ez az összeg meghaladja a magyar médiapiac 2024-es teljes reklámköltését, amely 384,4 milliárd forint volt – állapítja meg a beadvány. Amennyiben ez így van, akkor egy évtizeden át egy olyan rendszer működött, amely nemcsak a versenyt torzította, de alapjaiban írta át a tájékozódás lehetőségeit is Magyarországon. A panaszt a Magyar Hang hetilap és egy másik, egyelőre névtelenséget kérő fél nyújtotta be az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságához – írja a Magyar Hang.
Piaci szabályokkal szembe menő állami gyakorlat
A beadvány központi állítása, hogy a magyar kormány az állami hirdetéseket nem közérdekű tájékoztatás céljából helyezte el a médiában, hanem jutalomként osztogatta a neki kedves sajtótermékeknek. A kormányközeli médiumok tulajdonosváltását követően az állami hirdetési bevételek hirtelen megugrottak, miközben a közönségarány vagy a hirdetés hatékonysága nem indokolta volna az emelkedést. Az elemzés szerint az állami hirdető ebben az esetben nem piaci szereplőként viselkedett, hanem politikai célokat szolgált
A beadvány mögött álló gazdasági elemzést Kai-Uwe Kühn, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának egykori vezető közgazdásza készítette, aki jelenleg a University of East Anglia professzora. Kühn a Financial Timesnak is nyilatkozott: elmondása szerint ha ez nem a média–, hanem bármely más gazdasági szektor lenne, az Európai Bizottság már rég vizsgálatot indított volna.
A beadvány nemcsak a Fidesz-kormányok médiapolitikáját vizsgálja, hanem összehasonlításképp a korábbi baloldali kormányok gyakorlatát is. A cél egyértelmű: leválasztani a kérdést a pártpolitikáról, és kizárólag a piaci torzulásra fókuszálni. Ez lehet az oka annak is, hogy a beadvány az uniós szabályozási logika szerint komolyan vehető és vizsgálható. Míg a 2019-ben beadott, hasonló célú kezdeményezés (amelyet a Mérték Médiaelemző Műhely, a Klubrádió és Jávor Benedek korábbi európai parlament iképviselő jegyzett) azóta sem jutott el döntésig, most az európai nyilvánosság nyomása megnőtt.
A beadvány jelentősége abban is rejlik, hogy a magyar igazságszolgáltatás, a médiapiaci hatóságok és a versenyfelügyelet nem bizonyultak alkalmasnak a torzító gyakorlatok megfékezésére. A magyar kormány médiapolitikájával szembeni uniós panasz ezért az egyik utolsó lehetséges jogi fórum, ahol rendszerszintű válasz születhet. A versenyjogi keretek különösen alkalmasak lehetnek a politikai befolyás hatásának számszerűsítésére – vagyis arra, hogy kimutatható kárt szenvedtek el azok a piaci szereplők, amelyeket az állam hátrányosan különböztetett meg. Ha az Európai Bizottság érdemi vizsgálatot indít, az precedensértékű lehet más tagállamok számára is.
A KESMA: központi szerep egy torzított piacon
A panasz kiemelt eleme a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) kérdése, amely 2018 végén jött létre, és több tucat médiumot integrált egyetlen, kormányközeli szuperholdingba. Az alapítvány irányítása alá tartozik többek közt az Origo, a Hír TV, a Bors, valamint az összes megyei napilap. Az alapítvány működését a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította, így az egyesüléseket minden hazai versenyjogi vizsgálat alól kivonták.
A panasz szerint a KESMA struktúrája nem felel meg a versenyjogi elvárásoknak, és az EB-nek fel kellene darabolnia ezt a médiahatalmat a piac helyreállítása érdekében. A Magyar Hang cikke szerint a KESMA és a Mediaworks már 2022 óta nem teszi közzé, hogy pontosan kik hirdetnek náluk, ezzel súlyosan csorbul az átálthatóság is.
Politikai alapon működő reklámrendszer
A gazdaságtudományi elemzés több példán keresztül mutatja be a módszert: amikor egy médium kormányközeli kézbe került, hirtelen megugrott az állami hirdetések aránya, és ez az állapot tartós maradt, míg a lap a „baráti zónában” maradt. Ennek leglátványosabb esete a Magyar Nemzeté: amíg a korábbi tulajdonos, Simicska Lajos a Fidesszel szövetségben állt, az állami hirdetések 27%-a ide került, miközben piaci hirdetés alig jött. A 2015-ös „G-nap” (Simicska szembefordulása Orbánnal – a szerk.) után azonban teljesen elapadt az állami pénz – és a 2018-as választásokat követően meg is szűnt a lap.
Ez a „jutalmazó rendszer” azonban nem csak példák szintjén érzékelhető. A panasz azt is részletesen bemutatja, hogy a kormány új rendszert épített ki, amelynek központi eleme az NKOH (Nemzeti Kommunikációs Hivatal) és a Balássy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge-csoport, amely 293,7 milliárd forint értékű állami kommunikációs megbízást nyert el az elmúlt években az Átlátszó és a Korrupciókutató Központ Budapest feltárása szerint.
Érdemes összevetni a magyar gyakorlatot más uniós tagállamokéval. Németországban, Franciaországban, vagy a skandináv országokban az állami hirdetések elhelyezése szigorúan szabályozott, transzparens keretek között zajlik, rendszeresen közzétett adatokkal és független ellenőrzéssel. Egyes országokban törvény írja elő, hogy az állami hirdetések arányosan tükrözzék a médiumok elérését, illetve kötelező független auditokat alkalmaznak a reklámkampányok értékeléséhez. Magyarország ezzel szemben nemcsak a szabályozás hiányában tér el, hanem a kontroll teljes kiiktatásában is, ami uniós szinten is kirívónak számít.
Álcázott állami befolyás: a Nemzeti Kommunikációs Hivatal rendszere
Ez az állami kommunikációs monopólium – amely a Nemzeti Kommunikációs Hivatal révén működik – megszüntette a nyílt versenyt, és a rendszer lényege, hogy a kormány maga dönti el, mely médiumokon keresztül kíván „tájékoztatni”. A gazdasági elemzés több példával illusztrálja, hogyan jutalmaztak vagy büntettek médiumokat pusztán politikai lojalitás alapján.
A magyar médiapiac torzulása nem csupán elvi-demokratikus probléma, hanem a független sajtó fennmaradásának egyik legfőbb akadálya is. Az állami hirdetési pénzek politikai alapon történő elosztása ugyanis olyan anyagi környezetet teremtett, amelyben a kritikus hangok – olvasottságtól vagy hatékonyságtól függetlenül – folyamatos anyagi ellehetetlenítésnek vannak kitéve. Ez a gyakorlat nemcsak a versenyt torzítja, hanem a közönség tájékoztatáshoz való jogát is súlyosan sérti, mivel a túlélésért küzdő független médiumok nem tudják fenntartani a szükséges szerkesztőségi méretet, nem tudnak beruházni oknyomozó újságírásba, vagy épp a hatékony terjesztésbe.
Mi következhet ezután?
A Bizottság egyelőre csak annyit közölt, hogy a panasz feldolgozása folyamatban van. Ugyanakkor elemzők és a beadvány benyújtói is úgy látják, hogy most erősebb a nemzetközi érdeklődés, és nagyobb a politikai nyomás az Európai Bizottságon (EB), hogy valóban lépjen. Nem mellékes az sem, hogy a magyar kormány volt az egyetlen, amely nem szavazta meg az új európai médiaszabadságról szóló rendeletet, amely szigorúbb átláthatósági szabályokat írna elő az állami hirdetési pénzek elköltésére.
A kérdés tehát az, hogy az EB hajlandó lesz-e mélyreható vizsgálatot indítani, és ha igen, az hová vezet. Ha a beadvány alapján vizsgálat indul, és az uniós testület a panaszban foglaltakat megalapozottnak találja, akár az is megtörténhet, hogy kötelezni fogják a magyar államot a tiltott állami támogatás visszafizettetésére – ez pedig példátlan fejlemény lenne a tagállamok történetében.
A közvélemény és a nyilvánosság már eddig is érezhette, hogy valami nincs rendben a hazai sajtóval. De az, hogy egy független elemzés 441 milliárd forint kárt állapít meg, már nem csupán benyomás vagy sejtés – hanem számokkal, adatokkal alátámasztott vád. Egy vád, amelyre már nem csak Magyarországon, hanem Brüsszelben is figyelnek.
E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
