Ha hihetünk a szótárnak, a „gyom” „minden olyan vadnövény, amely nem kívánt helyen nő, különösen a kertben vagy a mezőn, ahol megakadályozza a kultúrnövények szabad növekedését”. Nemkívánatos? A lettek talán nem értenek egyet. Lehet, hogy ezek a növények pontosan ott vannak, ahová valók.
Minden tavasszal számos útmutató jelenik meg, hogy emlékeztesse a lettek – ha esetleg elfelejtették volna -, hogy ideje betakarítani a gyomokat. És a lettek nincsenek egyedül. Világszerte a vadon termő növényeket régóta használják a főzésben, a gyógyászatban – sőt, még a finom étkezésben is (ez most nagyon divatos, egy vadpáfrány itt, néhány erszényes levél ott).
Végül is az EU a biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiai tervének részeként ösztönzi a természet visszahozatalát a városokba, támogatja a városi réteket, és mindezeket a növényeket mindenki számára elérhetőbbé teszi, nem csak a vidéken élők számára. Ezáltal a „nemkívánatos” gyomnövények is elérhetővé válnak.
Lett ramen
A gyermekláncfű levelét szinte egész évben, az első fagyokig lehet szedni, de a virágokat – az egészséges sziruphoz vagy mézhez – csak tavasszal lehet szedni. A keserűség enyhítéséhez áztassa őket néhány percre sós vízbe. A köszméte, a szó szerint mindenhol termő szerény gyomnövény, remek pesto vagy salátazöldség.A legtöbb gyógynövényteát pedig – mint a búzavirág, a verbéna, a kamilla és a fehér vagy vörös lóhere -, amelyek a réteken találhatók, még nyár közepe előtt érdemes leszüretelni, amíg még korán virágoznak, és minden vitaminjukat nem használják fel a termésük elkészítéséhez. Vagy figyeljünk a csalánfélékre, a cikcakkos zöldekre, amelyek viszketést és égést okoznak a bőrünkön. Kora tavasszal a legjobbak egy vitamindús leveshez.
A bébi- csalánleves a nagynéném hagyatéka. Soha nem hagyja ki a szezont, és mindig résen van, hogy tavasszal többször is szüretelhessen. Ez tulajdonképpen lett ramen: csalán, burgonya, és a tetején főtt tojás. A családomban a gyűjtögetés mindig is jelen volt, írja Liene Lusite, hozzátéve: elég gyakran lehetett találni cickafarkot, cseppfüvet vagy zsályát száradni az emeleten a családban.
Szóval – mielőtt kijelentjük, hogy a gyomok nemkívánatosak, jobb, ha rendesen elgondolkodunk az ember és a természet kapcsolatán: mindennek megvan a maga célja. „Nezāles neiznīkst” („a gyomok nem halnak meg”), ahogy a lett mondás tartja – megpróbálhatod eltávolítani őket, de mindig megtalálják az utat vissza.
Méhlegelők
Magyarországon az elmúlt években nagy vitát váltottak ki az úgynevezett méhlegelők, vagyis a nyírt gyepfelület helyett a vadvirágos rétet utánzó zöld felületek bevezetése. Az ötlet egyáltalán nem új, nem most pattant ki valaki fejéből, sőt, előzménye is van, mégpedig a kiskertekben megvalósítható rovarbarát kialakítás, illetve a természetközeli kertstílus, melyek tulajdonképpen előfutárai a közterületi vadvirágos réteknek.
A természetközeli kertstílus egy olyan összeállítást jelent, melyben a kertészkedő a birtokán a rétek, mezők világát próbálja meg utánozni, így fő elemként elhagyja a katonásan nyírt gyepet, és teret enged a buja, virágos, természetes növényzetnek.
Az ilyen kertek persze gyakorlati funkcióikat tekintve csökevényesebbek, nem lehet (de legalábbis nehézkesebb) bennük játszani, heverészni, sétálgatni. A rovarbarát kertkialakítás is egyre népszerűbb, a klímaváltozás miatt életterüket (részben biztosan) elvesztő rovarok ezáltal menedékhez, táplálékhoz jutnak, számuk növekedhet, ami az egész ökológiai rendszernek kedvező és hasznos. A rovarbarát kertben megtalálhatóak a szabadon burjánzani hagyott részek, magas aljnövényzettel, a rovarok számára menedéket nyújtó elemekkel, odvas fatörzsekkel, kövekkel, vagy akár épített rovarhotelekkel.
A tudatos, zöld szemléletű kertbarátoknak ezek az irányzatok már jó ideje nem ismeretlenek, sokan kísérleteznek akár csak egy kisebb sarokkal otthon, az viszont, hogy ez a fajta szemlélet kiszabadult a magánkertekből és elérte a közösségi tereket, az most az újdonság erejével hatott nálunk.
Külföldön évek óta zajlanak kísérletek, Chicagoban már 2008-ban megnyitott a Lurie Garden, mely hasonló funkcióval bírt, Londonban és Párizsban is évek óta vannak városi méhészeti kísérletek, a brit fővárosban még saját honlapja is van a városi méhészetnek, Hollandiában pedig 2018-ban indult nagyobb szabású akció a méhek megsegítése érdekeben, melynek keretében kormányzati és civil szervezetek vállalták, hogy növényi beültetésekkel tesznek a méhpopuláció csökkenése ellen. Meg kell jegyezni, hogy Budapesten nem is akárhol, hanem az agrárminisztériumban van telepített méhcsalád, mégpedig maga az agrárminiszter jóvoltából, aki nem mellesleg méhészkedik is.
De miért van szükség méhlegelőre egy közel kétmilliós nagyvárosban, Budapesten? Nos, nem elsősorban a méhekről van szó, hanem számtalan féle és fajta rovarról, biodiverzitásról, szemléletváltásról, viszont mindez egyetlen szóösszetételben kapott nyilvánosságot, ez a méhlegelő. Ezek a területek egyáltalán nem kizárólag a méheknek vannak szánva és fenntartva, rengeteg rovarnak nyújtanak menedéket, életteret és táplálékot. R3iért jó nekünk, ha rengeteg rovar lesz körülöttünk? Egyfelől a növények beporzását javarészt a rovarok végzik (a növényfajok nagyjából háromnegyede rovarbeporzású), tehát ahol sok a rovar, ott gyarapodik a növényállomány is, ez pedig jó. A rovarok élelemként szolgálnak más élőlényeknek, például madaraknak, így a madaraknak is kedvezünk, ez is pozitívum.
A dús aljnövényzet más szempontokból is támogatható, megköti a port, lassítja a talaj felmelegedését, ezáltal jó hatással van a mikroklímára. A honos fajok általában beérik a természetes csapadékkal, talajigényük egyszerű, így kiegészítő öntözés és növényvédelmi feladatok nélkül is kielégítően fejlődnek, vagyis a nyírt gyeppel ellentétben nem kell öntözni az ilyen területet.
Tény, hogy teljesen más képet nyújt egy méhlegelő, ez valóban idegenül hathat sokaknak, hiszen a szemünk a nyírt pázsitot szokta meg, azt könyveltük el rendezett, gondozott látképként. Ennek egyébként érdekes evolúciós háttere van, az átláthatatlan aljnövényzettől jellemzően azért tartunk, mert nem láthatjuk az abban élő, abban megbújó potenciális veszélyforrásokat, kígyókat, mérges pókokat, egyéb ragadozókat. Természetesen reális veszélyként ilyesmi nem merül fel itt és most, a kullancsról pedig kicsit később.
A méhlegelő tehát elsősorban szokatlansága miatt lehet zavaró, rendezetlen, ápolatlan érzetet nyújt, ami azért furcsa, mivel ugyanezt láthatjuk bármely réten, mezőn kirándulás közben, ott azonban az épített környezet nem képez kontrasztot. Lehet, hogy a méhlegelő kifejezés helyett érdemesebb lett volna valamilyen általánosabb nevet adni a dolognak, a virágos rét, a mezőszerű kialakítás, vagy a rovarbarát terület nem ennyire hangzatosak, de átfogóbbak.
Jelenleg Budapesten hatmillió négyzetméteres zöldterületének kicsivel kevesebb mint 5%-a méhlegelő, így nem mondhatni, hogy nagy arányú átállásról van szó. A kulcs a megfelelő elhelyezés, hiszen vannak méhlegelőnek alkalmatlan területek, például aktívan használt, frekventált helyen lévő, nagy kiterjedésű, funkcionális zöldterületek, és vannak kifejezetten alkalmas részek, a nem használt, parlagon álló, elhanyagolt, gyakorlati funkcióval nem rendelkező kisebb-nagyobb szegletek.
(Forrás: European Correspondent)
