Szerző: Domák István
Amikor uniós milliárdok sorsáról születnek döntések, kevesen gondolnak bele, kik ülnek a háttérben, és kik figyelnek arra, hogy a pénz valóban jó helyre menjen. Pedig léteznek olyan testületek, amelyek kifejezetten ezért működnek: ezek a Monitoring Bizottságok. Ők azok, akik őrködnek az EU-s források elköltése felett, ellenőrzik az operatív programok nyertes pályázatainak megvalósítását, és szükség esetén kérdeznek, vitáznak, javasolnak. A Női Érdek képviseletében Juhász Borbála nyilatkozott az Eurofocusnak.
Női szempont a döntéshozatalban
A Monitoring Bizottságokba minisztériumi képviselők, szakértők és civil szervezetek delegáltjai kerülnek be. A tagok névsora nyilvános, kinevezésük határozott időre szól, munkájukért pedig csupán szerény díjazás jár. Évente több alkalommal üléseznek, szavaznak az előterjesztésekről, albizottságokban dolgoznak, sőt már lezárt projekteket is meglátogatnak, hogy a saját szemükkel lássák, mire ment el az uniós és magyar közpénz.
Az ellenőrző testületbe kapott meghívást a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) emberi jogi szervezet is, ami jelenleg hat monitoring bizottság munkájában vesz részt, hogy a nemek egyenlőségének szempontjait beemelje a tervezés, a megvalósítás, az ellenőrzés és a kommunikáció folyamatába. Nincsenek egyedül: szakszervezetek, korrupciókutató intézetek, kisebbségi, kerékpáros és zöld szervezetek is részt vesznek a munkában. A Női Érdek képviseletében Juhász Borbála, a szövetség titkára és a TOP Plusz monitoring bizottság tagja beszélt a tapasztalatokról.
Domák István: Közel 3 éve, hogy megalakultak a monitoring bizottságok, hogyan jellemezné az ott végzett munkájukat? Van esetleg már kézzel fogható eredménye a részvételnek?
Juhász Borbála: A Női Érdek, ahogy a neve is mutatja, a nők emberi jogait előtérbe helyező megközelítésből próbálja befolyásolni a társadalom hozzáállását és a döntéshozók háttértudásán keresztül a születő politikai döntéseket. Szakpolitikai munkát végzünk, afféle „agytrösztként” készítünk háttértanulmányokat, veszünk részt konferenciákon. Ami különlegessé tesz bennünket, az az, hogy napi kapcsolatban vagyunk tagszervezeteinkkel, akik a frontvonalban segítik a nőket, legyen szó nők elleni erőszakról, menekült nőkről, várandós anyákról, munkavállaló nőkről, roma nőkről, védőnőkről… Így rögtön be tudjuk csatornázni a mindennapi problémákat a szakmai munkánkba.
A monitoring bizottsági üléseken, és az azt megelőző észrevételtételi folyamatban pontosan ezt a szemléletet tudjuk bevinni a bizottságba. Mondok egy példát: Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz), vagyis tömegközlekedéssel kapcsolatos megaprojektek, monitoring bizottságában ülő delegáltunk, Herczeg Mária (Nők a holnapért Alapítvány és MASSZ Nőtagozat), megismertette a résztvevőkkel azt az európai közlekedésszakmai alapgondolatot, hogy a minimális cél a közlekedésben női szempontból, hogy mindenki biztonságban érjen haza: az utas is, és a kalauz/trolibuszsofőr is. Ne érje őket a járaton inzultus, bántalmazás. Ezzel komoly meglepetést keltett, még nem gondolták ezt így addig végig a kollégák. Az előkészítés , a projektlátogatás és a szavazás során is fel tudunk tenni olyan kérdéseket, fel tudunk hozni olyan szempontokat, amelyekre más addig nem gondolt, de a társadalom felét reprezentálja.
D.I.: Pedig valószínűleg több nő használ tömegközlekedést. Az EU-ban, illetve azon belül is közép-kelet európai összehasonlításban hol tart hazánk a nemek egyenlőségét tekintve?
J.B.: Hazánkban a nők helyzetét meghatározza egyrészt az államszocialista múlt, jelen esetben pozitív, hagyatéka, a gyermekgondozási rendszer, a védőnői hálózat és az ingyenes, minőségű állami bölcsődék, óvodák rendszere, másrészt a kortárs társadalom és politika nőképe, amely elsősorban túlszexualizált testként, vagy simán a demográfia anyjaként tekint a nőkre. Miközben a munkaerőpiac nagyon magas elvárásokkal teszi nehézzé a munka és magánélet egyensúlyát. Az EU háttérintézménye, az Európai Nemek Egyenlősége Intézet (EIGE) indexét szoktuk használni összefoglalóan a helyzet leírására, ami objektíven méri, Eurostat adatok alapján az eredményeket. Itt Magyarország 100-ből 57,8 pontot ér el, míg Románia például 57,5-t, Szlovákia pedig 70,1-t, az élenjáró Svédország 82-t. Látható, hogy két területen teljesítünk kirívóan rosszul: túl kevés női politikus és vállalatvezető van, illetve nagyon rosszak a párkapcsolati erőszak adatok.
D. I.: Mik a legfőbb kihívások munkájuk során? Hol látják a legnagyobb áthidalandó különbségeket a nemek között?
J.B.: Több kihívással is szembesülünk nap mint nap. Bár az utóbbi időben a feminizmus népszerű lett a fiatal lányok, és részben a fiúk körében is, és tagszervezeteink áldozatos munkájának is köszönhetően a nők elleni erőszak kérdése például már átment a sajtóban, igen nagy az ellenállás is, a nemzetközi szinten is erősödő nőgyűlölő tartalmak virálissá váltak. Szintén kedvezőtlen, hogy a kormány nem mindig tekint partnerként ránk, a szakmai elemző munkánkat meghatározó társadalmi nemek (gender) tudománya pedig szitokszóvá vált. A nemek különböznek, nem is kell, hogy egyformák legyünk, és ez teljesen természetes, de az nem természetes, hogy ebből jogfosztottság következzen, és kevesebb részesedés a hatalomból, s hogy ebbe bele kelljen halni. Amíg egyetlen egy nőt is megölhet (volt) partnere, vagy egyetlen egy kislányt is megvesz pénzért egy férfi, és a lakosság 51 %-a csak 14 %-os arányban képviselteti magát a demokratikus Országházban, addig nem valósul meg a nemek egyenlősége. Sok még a feladatunk.
2025-ben kísérleti jelleggel pályázatot írtak ki a monitoring bizottságokban dolgozó civil ernyőszervezetek támogatására. A Női Érdek sikeresen indult, és 12,4 millió forint forrást nyert a MONBIZ projektre. Ez nem véletlen: a 2003-ban alapított szövetség 22 tagszervezetet fog össze az ország minden részéből, és tagja az Európai Női Lobbinak is. Egyéves projektjük célja volt, hogy a tagszervezetek jobban megértsék a monitoring bizottságok működését, és saját tereptapasztalataikkal segítsék a delegáltak szakmai munkáját. Emellett az is fontos, hogy az irányító hatóságok és más szereplők megismerjék egy női ernyőszervezet valós tevékenységét.
D.I.: Addig érthető, hogy önök rámutatnak súlyos társadalmi problémákra, ügyekre, de milyen formában tudják eljuttatni üzeneteiket a döntéshozókhoz, partnereikhez?
J.B.: Saját tagszervezeteink számára tartjuk a MONBIZ projekt tájékoztató alkalmait, de a projekt egyik fontos mérföldköve volt a tavaly ősszel megrendezett „Kövesd a pénzt – keresd a nőt!” című szakmai konferenciánk, amelyet 2025. november 20-án tartottunk. Az eseményt a MONBIZ – Nők képviselete a Monitoring Bizottságokban projekt keretében szerveztük meg, és azt vizsgáltuk, miként jelennek meg az Európai Unió alapértékei a fejlesztéspolitikában a kiírásoktól a pályázatok értékelésén át egészen a megvalósítás ellenőrzéséig, különös tekintettel a női jogokra és a nemek egyenlőségére. Arról beszélgettünk, hogyan lehet követni a pénzt, és közben észrevenni a nőket is, valamint a konferencián feltérképeztük azokat a hazai és nemzetközi civil és kutatói törekvéseket is, amelyek mérhetővé próbálják tenni, mennyi forrás jut ténylegesen nőkre és férfiakra, és ezek a programok mennyire bizonyulnak sikeresnek.
Fontos tanulság, hogy a nemek szerint bontott adatok projekteken átívelő, következetes nyomon követése alapfeltétel. Mivel ha nincs adat, az egyenlőségi hatások sem látszanak, így érdemi korrekció sem történhet. Ehhez kapcsolódik, hogy az önkéntesség önmagában többnyire hatástalan: amikor az egyenlőségi vállalások opcionálisak vagy „kipipálandó” elemek maradnak, kevés eszköz épül be a valós hatás mérésére és értelmezésére. A tapasztalataink szerint ezért indokolt, hogy az egyenlőségi szempontok ne csak kísérő vállalásként, hanem a tervezésben, a végrehajtásban és – ahol ez releváns – a szakmai értékelés szempontjai között is megjelenjenek.
D.I.: 2025. őszétől kezdve korlátozta a Google és a Meta a társadalmi üzenetek eljuttatásának lehetőségét a felületeken, hogy az európiai uniós vállalásnak ne kelljen eleget tennie. Hogy ha ez a Női Érdek munkájára?
J.B.: Ha például egy a nők közéleti szerepvállalásáról szóló szakmai konferenciát szervezünk, és fontos a projekt szempontjából, hogy megfelelő számú közönségünk legyen, nem fogjuk tudni fizetett hirdetésként az eseményt promótálni a közösségi média felületeinken, és elérni olyan embereket is, akikkel addig nem voltunk kapcsolatban. Ez így komoly kihívás és még most tanuljuk, hogyan lehet majd ezeken a nehézségeken felülemelkedni.
