Szerző: Ónody-Molnár Dóra
„Magyarország érdeke az, hogy az önkormányzatiság életben maradjon. Mert egyébként hol van még demokrácia-tartalék? Megmondom: az önkormányzatokban. Ha az ember nem gyakorolja a demokráciát, akkor elfelejti. Egy olyan rendszer összeomlása után, amit a Fidesz épített, márpedig összeomlik, ez nem kérdés számomra, káosz jön, ha nincsenek olyan emberek, akik gyakoroltak demokráciát, gyakoroltak kormányzást, értik az állam- és közigazgatást” – mondja az MSZP-s Tüttő Kata, akinek a megválasztásával most először került magyar politikus egy uniós intézmény élére: a Budapest üzemeltetéséért felelős volt főpolgármester-helyettest a Régiók Európai Bizottságának elnökévé választották. Ennek apropóján beszélgettünk vele jogállamiságról, a kohéziós politikáról, a magyar önkormányzatiságról, annak kapcsán pedig éles vitába keveredtünk, szükséges-e, hogy az EU befagyasszon Magyarországnak szánt uniós pénzeket.
Február végén választották a bizottság elnökévé. Ám egy átlagember nem sokat tudna mondani sem a Régiók Bizottságáról, sem ennek az intézménynek a működéséről. Vannak olyan, az Európai Bizottságban vagy annak háttérintézményeiben dolgozók, akik csak legyintenek ennek hallatán, „súlytalannak”, „papírgyárnak” minősítik, és tény, hogy e bizottság valóban nincs benne az uniós döntéshozatali triászban, a Parlament-Bizottság-Tanács hármasában. Ennek tudatában kérdezem: komoly szervezetről van szó?
Mondjuk úgy, hogy komolyabb szervezet lesz. A Régiók Bizottsága esetében van egy nagyon izgalmas hatalmi paradoxon, mégpedig az, hogy a tagjainak összessége sokkal befolyásosabb, mint maga az intézmény. A Régiók Bizottsága egy uniós szervezet, amely készülő jogszabályokról konzultál, elsősorban a jogszabályok megalkotóival, az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel, vagyis együtt kell működnie a biztosokkal. A bizottságnak 329 tagja van, a tagállamok az önkormányzatok és régiók képviselőit küldik ebbe a testületbe. És jó, ha az olvasó nem a magyar önkormányzatiságból indul ki, ugyanis vannak Európában olyan helyek, számosan, ahol az önkormányzatoknak hatalmuk, erejük, befolyásuk van.
A bizottsági tagok közvetlenül választott önkormányzati politikusok?
Ebben a Bizottságban csak olyan politikus ül, akit a hazájában megválasztottak. És közülünk senki nem él Brüsszelben, mindenki otthon, a saját településén dolgozik, ott vezet régiókat, tartományokat. Ebben az elnöki ciklusban az elnöktársam az andalúz kormányzó, ő egy közel kilencmilliós közösséget vezet úgy, hogy nála van minden hatáskör, az oktatástól a gazdaságon át az egészségügyig. Itt ül Róma, Barcelona, Varsó, Bécs, Kolozsvár polgármestere. Itt ül az összes görög régió kormányzója. Itt vannak a német tartományi vezetők. Ezek az emberek hazamennek, és rengeteg döntést hoznak, amelyeknek közvetlen hatása van az adott közösségre. Nem öt emberre, hanem öt-tíz-húszmillióra is akár. Ez kétirányú folyamat a Régiók Bizottsága és az európai törvényhozás között. Egyfelől, európai perspektívából látszik, hogy egy csomó probléma, amellyel Bécs, Budapest, Kolozsvár küzd, nagyon hasonló. Nem lokális, hanem rendszerszintű. Ezekhez kapcsolódnak az európai jogszabályok, amelyek végrehajtásáról e bizottságnak az önkormányzatoknak kell gondoskodnia az ott fölhalmozódott gyakorlati tapasztalatok alapján. Fontos kitűzni közös célokat, a klímasemlegességet, a biztonságosabb élelmiszereket, de a jogszabályok végrehajtása leginkább az önkormányzatokra marad, a városoknak kell a döntéseket meghozniuk és menedzselniük. A közös célokhoz vezető út pedig sokféle lehet. Ahhoz, hogy Budapest elérjen valahová, nem feltétlenül ugyanarra van szüksége, mint Bolognának. Ezeket a változásokat csak tagállami szinten nem lehet lemenedzselni, mert annyira bonyolult problémákkal állunk szemben, annyira sokféle a válság, amelyekkel küzdenünk kell és annyira eltérő a közösségek teherbíróképessége, hogy a döntésekben muszáj benne lenniük nemcsak a nemzeti kormányoknak, hanem a helyi önkormányzatoknak is, miközben az adott helyzetet látni kell európai perspektívából is. Egyszerre foglalkozunk biztonsággal, technológiai változással, felmelegedéssel, lakhatással, a népesedés változásával és sorolhatnám. Ebben a versenyben még az egyhelyben maradáshoz is rengeteg energia kell.
És mit tesz ehhez hozzá a Bizottság?
Ez a bizottság, ha szabad így fogalmaznom, megpróbálja behozni a józan észt a döntéshozatalba. Ez egy folyamatos hatalmi harc és párbeszéd is egyúttal. Van centralizációs igény, mert bizonyos nézőpontból az hatékonyabbnak tűnik, de ezzel szemben áll a decentralizációs erő, a részvételiség hangsúlyozása – lényegében így jutunk el a demokrácia egy új fázisába. E folyamatban pedig fontos szereplő a Régiók Bizottsága. De van egy másik feladat is: ötéves ciklusok vannak, s ez idő alatt hat-nyolcszáz helyi politikus folyamatosan cserélődik, az önkormányzati választásoktól függően. Az érintett politikusok egy része a saját országában miniszter, esetleg miniszterelnök lesz, európai uniós biztos lesz, képviselő lesz. Az európai demokrácia szempontjából ez az öt év hasznos nézőpontot ad a nemzeti politikusoknak. Megtanulják a jogszabályalkotást, megtanulják európai perspektívából is látni a problémákat. Ez nagyon hasznos az EU egésze és az európai demokrácia szempontjából. De talán még fontosabb, hogy ezek az emberek kapcsolódnak egymáshoz. Ennek a bizottságnak nincs igazi hatalma, éppen emiatt teljesen normálisan lehet együtt dolgozni, a hat politikai pártba tömörülő képviselők mindegyike beszél egymással. Vagyis a Régiók Bizottsága fontos politikai gyakorlóterep is. A haszna pedig az európai polgárok szempontjából az, hogy az ő leendő és aktuális vezetőik képesek leülni egy más pártból, más világnézettel rendelkező politikussal is, és megtalálni a közös hangot, kialakítani a kompromisszumot. Meggyőződésem, hogy ez már önmagában is visszahat a demokráciákra. Az én elnöki vezérmotívum ennek erősítését szolgálja, a Régiók Bizottságában lévő helyi politikusoknak, polgármestereknek, régióvezetőknek a következő öt évben az a feladatuk, hogy miközben nemzeti szinten jól érzékelhető széttartás van, addig helyi szinten még szorosabban összefogjanak. Hangsúlyt fogok fektetni a városok, régiók, közösségek közötti kapcsolatok erősítésére, és a személyes, politikusi kapcsolatok erősítésére, mert ez fogja a nap végén egyben tartani Európát.
Említette, hogy mivel nincs tényleges hatalma a bizottságnak, könnyebb egyeztetniük, kompromisszumra jutniuk az eltérő színezetű politikusoknak. Ezzel magyarázza, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Inforádióban pozitívan nyilatkozott az ön kinevezéséről? Arra az újságírói felvetésre, hogy a kormány szerint az ellenzéki képviselők az EU-s intézményekben Magyarország ellen dolgoznak, azt válaszolta, Tüttő Katát nem olyan embernek ismertem, aki a nemzeti érdek ellen tett volna a régiók bizottságában, ezért is tagja a magyar nemzeti delegációnak. Engem meglepett ez az elismerő hangnem.
Amikor arról beszélek, hogy óriási potenciált látok a vezetők közötti, személyes európai kapcsolatokban, azt a saját példám is igazolja. Én bárkivel le tudok ülni egy asztalhoz, és meg tudom találni azt a pontot, ami összeköt bennünket. Főpolgármester-helyettesként is az volt a feladatom, hogy Budapest érdekében megtaláljam a közös pontokat, az együttműködési felületeket. Az ember ilyenkor félreteszi a sérelmeit, és arra koncentrál, ami fontos a közössége számára. Navracsics miniszter úrral régóta ismerjük egymást, ő uniós biztos is volt. Az én elnöki ambícióm sem friss, már korábban eldöntöttem, hogy versenybe fogok szállni ezért a pozícióért. Tíz éve vagyok a Régiók Bizottságában, öt éve tagként, korábban póttagként vettem részt a szervezet munkájában, több, mint húsz éve vagyok a politikában. Ez érték. Jeleztem is miniszter úrnak, hogy egyedül nekem van esélyem arra, hogy a Régiók Bizottságának elnöki székébe beleüljek, vagyis ez az egyetlen esély van arra, hogy bármely uniós intézmény vezetője magyar legyen. Nem volt ez biztos, titkos szavazáson dőlt el, de kellett hozzá a kormány együttműködése is, hiszen a bizottsági tagokat a magyar kormány nevezi ki. (A 12 teljes jogú tagból mindösszesen ketten tartoznak a baloldali politikai közösséghez – a szerk.)
Kinevezésekor a Népszavának arra a kérdésére, mekkora a bizottság döntéseivel befolyásolható pénzügyi keret, azt válaszolta: „a kohéziós politika az EU egyik legfontosabb és legnagyobb költségvetésű szakterülete, amelynek célja a gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentése a tagállamok és régiók között”. Ennek az alapnak a célja, hogy a kevésbé fejlett régiók felzárkózzanak. Hogyan tudja a bizottság ennek az alapnak a felhasználását befolyásolni? És mennyire sikerült azt az uniós célt elérni, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek az EU-ban? Ha a források magyarországi felhasználását nézzük, az nem tűnik sikertörténetnek, a régiók-területek közötti egyenlőtlenségek ugyanúgy megmaradtak.
Ennek a történetnek két dimenziója van, a mérhető és a percepciós, a kettőnek nem feltétlenül van közös metszete. Az uniós kohéziós politika működését számokkal is lehet mérni. Erről minden évben készül jelentés, amely szerint igenis, működik. Az sem mindegy, hogy az EU átlagában vagy az egyes tagállamok szintjén beszélünk-e a kohéziós politikáról. A kohéziós források akkor működnek jól, ha az üzemanyaghoz adott adalékanyagként kerülnek be a költségvetésbe. A kohéziós forrásnak nem az a célja, hogy kiváltsa a nemzeti forrásokat, hanem azokat egészíti ki. Az alapfeltételezés az, hogy az országok maguk is költenek utakra, iskolákra, kórházakra, metróra, szennyvíztisztítóra. Ehhez érkezik a kohéziós forrás, vagyis az adalékanyag, amely segíti ezeknek a céloknak az elérését. Ez teszi hozzá azt a pluszt, amely megfelel az európai követelményeknek, az adott beruházás keretei közt, legyen szó akár a tiszta levegőről, akár az egészséges élelmiszerről, akár a jobb közlekedésről. Csakhogy, ha egy ország az adalékanyagot használja üzemanyagként és az üzemanyagot beleönti stadionokba, akkor nem lesz semmilyen kohézió. Ez a valódi probléma.
Szakértők úgy vélik, az EU immunrendszere későn jelezte a Magyarországon rendszerszinten kiépült korrupciós hálózatot. A feltételességi mechanizmus az uniós források védelmére jött létre, hogy a köz pénze ne stadionokba folyjon, ne Mészáros Lőrinc bankszámláján landoljon, s ezek a források tényleg kenőanyagként tudjanak működni.
Ezzel nem értek egyet. Az EU-s forrásokat a magyar kormány nem stadionokra költötte. Azokat a mi pénzünkből építi.
Csomó mást meg uniós pénzből.
Az EU-nak teljesen jó védekezési mechanizmusa van arra, hogy a közös forrásokat, ha nem a célnak megfelelően költik el, visszakérje. És nem is dolga az EU-nak nevelni egy tagállamot. A probléma nálunk van, nem az EU-s ellenőrzési szinten. Ami rosszul van elköltve, azt az EU-nak vissza kell fizetni, lehet, hogy évekkel később, de vissza kell fizetni. De ez, amiről beszél, a mi problémánk. Mert mi történik? A mi adóforintjainkból költenek más célra, mint amit szeretnénk. Mi arra adjuk, hogy legyen vízcső, az unió meg arra, hogy korszerűbb legyen a cső és tisztítsuk a szennyvizet. Ehhez képest az uniós pénzből épül meg a cső, de nem épül meg a szűrő. Ez a hazai probléma.
Ezt én nem így látom. Nagy felelőssége van az EU végrehajtó hatalmának, az Európai Bizottságnak abban, hogy korábban nem kényszerítette ki az uniós alapértékeket. Sokkal nagyobb összegben kellett volna visszafizettetnie Magyarországgal az uniós pénzeket.
De nem dolga ez a Bizottságnak. Felnőttekről beszélünk, nem gyerekekről.
Már hogyne lenne ezzel dolga! Dolga ügyelni arra, hogy a befizetett közösségi adót ne lopják el.
De a befizetett közösségi adót mindig visszaszedik. Ugyan már! Az Európai Unió felnőtt, a saját érdekeiket értő és ismerő emberek szövetségén alapszik. De hogy ha egy ország választott vezetői a saját polgárainak az érdekei ellen dolgozik , az nem az EU feladata, hogy ezen változtasson, az a mi dolgunk.
Akkor ön szerint miért született meg a tagállamok által elfogadott feltételességi eljárás és az abban megjelenő jogállamiság mechanizmus?
Folyik is vita arról, hogy meddig van dolga ezzel az EU-nak, meddig lehet gyerekként kezelni egy tagállamot. Ez nem teljesen egyértelmű.
2004-ben, amikor csatlakoztunk, szerződésben vállaltuk, hogy elfogadjuk az uniós jogot, az Alapjogi Kartában lefektetett európai értékeket.
De ez rendben is van. A szerződésben foglaltakat be kell tartani.
De eddig nem tartatta be az Európai Bizottság. Mondok egy példát: Magyarország vállalta, hogy az iskolai lemorzsolódást 10 százalékra kell csökkenteni. E célra Magyarország néhány év alatt elköltött 12 milliárd forintnyi uniós pénzt, de a lemorzsolódás nem csökkent. Miért is csökkent volna, ha az állami oktatást úgy alakították, hogy eleve erősítse a lemorzsolódást? Az állam hivatalos oktatáspolitikájával szemben egy ilyen folyamatot egy uniós program nem tud megfékezni. De mondhatnék példát a turizmus világából is: a felcsúti kisvasutat alig használja valaki.
De ez az EU hibája? Hiába várják ezt sokan Magyarországon, az EU nem fogja Orbán Viktort megnevelni.
De ez a közös pénz védelme. Franciaként vagy dánként elég mérges lennék, ha arról kapnék hírt, hogy az általam befizetett adóból lombkorona nélküli lombkorona-sétányok lesznek.
De ön magyar állampolgár, nem francia vagy dán. Aggódjanak a franciák ezért!
Hiszen most épp az történik, hogy a tagállamok nagy része, köztük a franciákat, és a dánokat is, elkezdett aggódni a pénzek széthordása miatt. Ebből származik annak igénye, hogy legyen a források elérése feltételekhez kötve.
Értem, de én magyar nézőpontból nem az EU-t teszem felelőssé azért, hogy egy olyan adalékanyagot, amelyet a magyar gyerekek felzárkóztatására kellene fordítanunk, nem erre költünk el. Ez a mi igazi problémánk. A franciának is lehet vele baja, de ez a mi problémánk.
Sok országban belpolitikai témává vált a választási kampányokban, hogy a versengő pártok tisztázzák a választóik előtt, milyen a viszonyuk Orbán Viktorhoz.
Értem. De hogy kerülünk közelebb ezzel bármilyen megoldáshoz?
Azzal nem kerülünk közelebb, hogy amíg az igazságszolgáltatás függetlensége nincs biztosítva, addig ne lehessen bizonyos forrásokat elérni?
Ez volna Magyarország érdeke? Hogy ne érkezzenek meg az uniós pénzek?
Az nem, de az igenis érdeke, hogy az igazságszolgáltatás független legyen. Ha ezt helyreállítaná a kormány, azzal elérné a forrásokat is.
De a mi problémánkat akkor is nekünk kell megoldani. Értem, hogy másnak is lehet problémája velünk, de Magyarország problémáit itthon kell kezelni. Azzal, ha a közös adóforintjainkat nem az adott célnak megfelelően költik el, nekünk kell valamit kezdenünk, azt nem fogja más megoldani helyettünk. Én önkormányzati politikusként, pláne budapestiként, zokogok, amikor nem érkeznek meg a kohéziós források.
Önnek bizottsági elnökként célkitűzése, hogy lobbizzon az önkormányzatoknak közvetlenül elérhető forrásokért?
Nem lobbizok. Vannak közös célkitűzések és a városok nagy része szeretne közvetlen forráshoz jutni. Egy kísérleti projekt indult el, a „100 klímasemleges város program”, amelyben három magyar is benne van. Ebben a projektben az önkormányzatok közvetlen partnerségben vannak az Európai Bizottsággal, ezt a programot életben kell tartani. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy közvetlenül tud majd minden önkormányzat pályázni, ilyen nincsen. Ennek olyan óriási bürokratikus igénye lenne, hogy az felemésztene minden pénzt.
Meg aztán komoly dilemmák is felmerülnének. Ha például Budapest közvetlenül pályázhatna, akkor egy olyan országba érkezne az uniós pénz, ahol egyébként az fel van függesztve a jogállamisági eljárás miatt.
Szerintem az európai és a magyar demokráciának is az az érdeke, hogy Magyarország ne szakadjon le. Az EU egészének az az érdeke, hogy Magyarország bent maradjon ebben a szövetségben, a régiói és a városai ne szakadjanak le, hogy a helyi demokráciák életben maradjanak.
Demokráciát emleget, de a jogállamisági mechanizmus is ezt szeretné elérni egy olyan tagállammal szemben, amely rendre megsérti az alapértékeket.
Én ezt értem, de akkor sem fogom a brüsszeli nézőpontot képviselni a magyar források tekintetében. Magyarország érdeke az, hogy az önkormányzatiság életben maradjon. Mert egyébként hol van még demokrácia-tartalék? Megmondom: az önkormányzatokban. Ha az ember nem gyakorolja a demokráciát, akkor elfelejti. Egy olyan rendszer összeomlása után, amit a Fidesz épített, márpedig összeomlik, ez nem kérdés számomra, káosz jön, ha nincsenek olyan emberek, akik gyakoroltak demokráciát, gyakoroltak kormányzást, értik az állam- és közigazgatást. Az EU-nak az érdeke, hogy Magyarország bent maradjon az unióban. És ha véget ér a Fidesz kormányzása, ne 40 év sivatag jöjjön utána. Ehhez pedig az kell, hogy az önkormányzatiság életben maradjon. A kohéziós források nélkül ez nagyon nehéz lesz. Én azt fogom képviselni, hogy a kohéziós források érkezzenek meg.
Régóta dolgozik az európai intézményekben, a Régiók Bizottsága tagjaként. Mit érzékel, Trump elnöki ciklusa, illetve a geopolitikai kihívások merre mozdítják az EU-t? Tagországok Európája marad vagy inkább a szorosabb együttműködés felé fog elmozdulni?
Megmondhatatlan. A jövő kiszámíthatatlan. Az ember gondol valamit a világról. Leegyszerűsítve, minden komplex rendszer a rendezettségből a rendezetlenségbe fordul, ha nincs elég befektetett energia. A folyamatos változás közepette energiaigényes egyben maradni úgy, hogy aközben iszonyatosan sok minden rázza a rendszert: a népességváltozás, a gazdasági válság, a háború, a technológiai ugrások. A változás állandó, de a változás sebessége új elem. Sok dolog történik egyszerre, rendkívül gyorsan. Van egy példám arra a kérdésre, hogy miért nem érezzük a kohéziós politika hatását. Lewis Carrol meséjének második kötetében Alíz Tükörországban van, ahol a szabály az, hogy teljes erőből kell futni az egyhelyben maradáshoz. Tulajdonképen ezt éljük át most is: annyira gyors és annyira sok a változás, hogy az embernek teljes erejéből kell futnia ahhoz, hogy ne csússzon le. Ez rengeteg energiát nyel el, s rendkívül fárasztó. Az entrópiát együttműködéssel, őszinte kommunikációval, bizalommal lehet csökkenteni, a nap végén mindenki tudja, hogy külön-külön nem fogunk ebben a versenyben életben maradni. Semelyik ránk leselkedő veszéllyel szemben nem leszünk elegek külön-külön. Ezért az én várakozásom az, hogy az EU-nak el kell mozdulnia a szorosabb együttműködés irányába.
Magyar vizekre evezve: hogyan látja az önkormányzatok helyzetét? A polgármesterek most már évek óta szorongva nyitják ki a közlönyt, hogy aznap éppen milyen jogkört vagy forrást vesznek el tőlük. A kormány folyamatosan üresíti ki az önkormányzatiságot.
A Fidesz kormányzásnál az energiaáramlás egyirányú. Mindent egy eszközzel közelítenek, a centralizációval, a kormányzás pedig kiüresedett, a kormányzás, mint motor, már nincs is. Kétségtelen, hogy az idő nem az önkormányzatoknak dolgozik, mert egyre kevesebb a feladat, a hatáskör, a pénz, s ebbe az ember tönkremegy idegileg, ráadásul el is veszít bizonyos képességeket. Pedig ezekből a tartalékokból kell majd egyszer Magyarországon újraépíteni a demokráciát. Itt jó régen volt decentralizáció, és ha nem lesz hamarosan, akkor a rendszer annyira merevvé válik, hogy szétesik. A test eléldegél egy darabig gépekre kötve, de ez nem tartható fenn sokáig.
Tagja a Fővárosi Közgyűlésnek. Hogyan látja ott a helyzetet?
Nem kell ezt nagyon megszakérteni. Nekem az a fontos, hogy a város működőképes maradjon. Ez a típusú tudás, ami itt van Budapesten, igazgatásban, vezetésben, nélkülözhetetlen a demokrácia újjáépítésében. Racionálisabb volt az előző ciklus, függetlenül attól, hogy ki milyen párti volt, mivel jellemzően polgármesterek ültek a testületben. Minden döntés, amelyet a közgyűlés hozott, azt azoknak a polgármestereknek kellett végrehajtaniuk, akik a döntést hozták. Ezért párbeszédképes volt mindenki, függetlenül a pártállástól. Ez a potenciál most is benne van a tagokban, de nehezíti a helyzetet, hogy 2026-ban választások lesznek. Mivel az országgyűlésben nem tag a Tisza párt, de a közgyűlésben igen, ezért bizonyos csaták, amelyeknek biztosan nem a fővárosi közgyűlésben lenne a helyük, most itt zajlanak, és ez nem tesz jót sem a városnak, sem az önkormányzatiságnak.
De talán mégis csak van pozitív, a demokrácia szempontjából fontos hatása ennek a helyzetnek. Az előző ciklusban senkit nem érdekelt, hogy éppen miről folyik a vita a közgyűlésben. Amióta az új tagokkal felállt az új testület, azóta hangos a sajtó az éppen aktuális ülésektől. Ez nem jó a fővárosi polgároknak és a közgyűlésnek, mint demokratikus testületnek?
Ez egy nagyon pozitív megközelítés. Van az országban egy a politika iránt aktívan érdeklődő népesség, amely követi a szakpolitikai döntéseket. Ők nyilván árnyaltabban is látják a vitákat. Van egy kör, amelyet nem érdekel, így el sem ér a közgyűlésben folyó munka. Nekem az a meglátásom, hogy elsősorban a személyeskedés és a toxikus rész az, ami beszivárog a nyilvánosságba, és ez nem jó. Nem vagyok biztos abban, hogy jót tesz a demokráciának az, hogy a fővárosi közgyűlés néha a Mónika-showra emlékeztet. Nem a vitával van baj, hanem azzal, hogy a vita át van itatva manipulációval, hazugságokkal és személyeskedéssel. Egy olyan világban, amely eddig ismert formájában a szemünk előtt esik szét, csak az együttműködés és az összetartás hathat ez ellen. Ehhez képest, ami a közgyűlésben van, olyan, mintha olajat öntenénk a tűzre.
E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
