Szerző: Szabó Réka Dorottya
Három korosztály, háromszáz résztvevő, egy projekt – népmese, anyanyelvápolás és Shakespeare. A Gárdonyi Géza Színház másfél éves projektje a problémamegoldást, a gördülékeny kommunikációt és műértést helyezte fókuszba.
Az egri Gárdonyi Géza Színház 2018 márciusa és 2019 augusztusa között bonyolította le Színház a tehetségekért elnevezésű projektjét, amit az Európai Unió Kohéziós Alapja 30 millió forinttal támogatott. A program három korcsoport színházi nevelését célozta meg: az óvodások számára a Babszem Jankó Gyermekszínház közreműködésével népmese-adaptációkat hoztak létre és feldolgozó foglalkozásokat tartottak, az egri és környékbeli általános iskolák felső tagozatos diákjai számára színházi tábort szerveztek, a középiskolás tanulók pedig részt vehettek egy hosszú lefolyású, professzionális keretek között zajló próbafolyamatban, aminek eredményeként 2019 tavaszán bemutatták a Rómeó és Júliát. A Gárdonyi Géza Színház színművésze és a projekt szakmai vezetője, Tóth Levente elmondása szerint a másfél év alatt megközelítőleg háromszáz egri és környékbeli (ózdi, hevesi) gyerekhez és fiatalhoz értek el.
A Baráth Zoltán által koordinált, óvodásokat érintő alprogram keretein belül az alkotók óvodapedagógusokkal egyeztetve hozták létre egyes magyar népmesék, állatmesék színházi adaptációit. A projekt célja elsősorban az volt, hogy az óvodások „kicsit árnyaltabb képet kapjanak arról a világról, ami őket körül veszi”, vagyis a meséken keresztül kortárs problémákkal és azok megoldási lehetőségeivel szembesüljenek. Ezeknek a „vetésforgóban megvalósított meseköröknek” egyik legfontosabb sajátja a rendszeresség volt: a partneróvodákban a támogatott időszak alatt minden hónapban volt egy előadás vagy esemény (táncház, kézműves foglalkozás, ünnepkörhöz kapcsolódó drámajáték), amit minden esetben olyan feldolgozó-elemző foglalkozás, beszélgetés követett, aminek során a gyerekek megfogalmazhatták saját konklúziójukat vagy felmerülő kérdéseiket. A szisztematikusság révén a gyerekek megismerték az alkotókat, így a foglalkozások hosszútávon az introvertáltabb ovisok felszabadulását is elősegítették. Az előadók tekintettel voltak a helyi igényekre is, ugyanis – ahogyan azt Tóth elmondta – a játszók „improvizatív módon alkalmazkodtak az éppen aktuális környezethez, különös tekintettel a hátrányos helyzetű befogadó közösségekre.” A pedagógusok visszajelzései szerint a projekt hiánypótló volt, ugyanis az ilyen formátumú és szervezettségű programok lebonyolítására a legtöbb óvodának nincs kapacitása.
Az általános iskolások részére szervezett nyári táborokat a kommunikációs készségek és a kifejezésmód fejlesztése motiválta. A táborban tehát elsősorban a színészmesterség, a beszédtechnika és a szituációs játékok eszközeivel ismerkedhettek meg a résztvevő gyerekek, de ezek mellett fontos szerep jutott a háttérmunkák bemutatásának is. „Minden nap más tematika köré épültek a foglalkozások. Ilyen volt a színészmesterség (Nagy András és Tóth Levente), a táncművészet (Topolányszky Tamás), a hangszerművészet (Gulyás László), a hangképzés (Dr. Nagy Zoltán), valamint a háttérmunkák.” A résztvevők az utolsó, ötödik napon közvetlenül megismerkedhettek a jelmezek, a kellékek és a színpadtechnika világával. A színház 2018 és 2019 nyarán a hat iskolából érkező tanulók számára biztosított egész napos foglalkozásokat és étkeztetést öt napon keresztül. A két tábor felépítése azonos volt – azért szervezték meg két alkalommal, hogy minél többen részt vehessenek benne. A tábor legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a felsősök megismerjék „a színházhoz alapvetően kapcsolódó művészeti ágakat úgy, hogy közben nincsenek abban a stresszhelyzetben, amit egy produktum létrehozása előidézhet.” Mindenekelőtt értő közönséget, az előadásokat a maguk komplexitásában olvasni és értelmezni tudó nézőket igyekeztek nevelni – Tóth meglátása szerint ugyanis manapság a közönségfejlesztés, és különösen a tizen- és huszonéves generációk színházba „csalogatása” az egyik legnagyobb kihívása, sürgősen megoldásra váró problémája az egri, de tulajdonképpen minden hazai színháznak.
A Rómeó és Júlia nyolc középiskolából érkező, szinte kilencven fős alkotócsoportja öt szekcióra tagozódva működött: a prózai színészek (Nagy András) mellett volt egy énekes (Dr. Nagy Zoltán), egy táncos (Topolányszky Tamás), egy zenekari (Gulyás László) és egy díszlet- illetve jelmeztervezői (Engler Imre) alcsoport is. A másfél éven át tartó projekt elején a szervezők drámapedagógiai módszerekkel közelítették a forrásmű problémafeltevéseit a játszókhoz, majd a csoportok megkezdték az adaptáció elkészítését. A produkció már csak a játszók számát tekintve is monumentális volt, de a különlegességet tovább fokozta a műfaji sokszínűség és a nem-hagyományos interpretáció, dramaturgiai átdolgozottság: a színpadon több Rómeó és több Júlia szerepelt, kiemelt jelentőséget kapott a térhasználat, a báljelenet párbeszédeit pedig a színen csetelő játszók kivetített Messenger-üzenetei révén közvetítették. Az előadás ötvözte a különböző médiumú Rómeó-feldolgozásokat, így szerepelt benne operarészlet is. A zenekar néhány professzionális zenész bevonásával az egri Farkas Ferenc Zeneiskola tanulóiból állt össze, az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola diákjai pedig a jelmeztervezés szintén másfél éves folyamatában vettek részt, munkáikból a színház kiállítást is szervezett. A különböző minőségű mozgástechnikával rendelkező táncosok koreográfiája az egyéni képességekhez és preferenciákhoz igazodott. „Úgy gondolom, hogy a munkabemutató nem valaminek a lezárását jelentette, hanem a saját képességeik, készségeik, a művészet – nemcsak a színház – iránti érzékenységük felismerését, valamint művészi fejlődésük lehetőségének első lépési” – írta a projektet összegző szakmai beszámolójában Nagy András. A résztvevők irányából érkező visszacsatolások kapcsán pedig Tóth Levente elmondta, hogy „a legnagyobb visszajelzést a bemutató után érezhettük, amikor a négyszáznegyven fős közönségtől standing ovation-t kaptak a fiatalok.”
A beszélgetésünkből azt is megtudtam, hogy – bár a kohéziós pályázatnak nem volt feltétele a gyerekek színházi orientációjának nyomon követése – több egykori résztvevő ma is a színház különféle berkeiben mozog, legyen szó jegyszedőről vagy éppen operetténekesről. A támogatás lehetővé tette, hogy a színház egész kapacitását, humán erőforrását és technikai felszereltségét figyelembe véve megvalósulhasson ez a hiánypótló és nagyvolumenű projekt. Azóta a Gárdonyi Géza Színház megkísérelt ehhez hasonló programokat önerőből is létrehozni, de a pandémia után az intézmény nehéz anyagi helyzetbe került, így a közönségépítés programja „elmaradt, pedig ez nagyon fontos dolog lenne” – zárta le a projekthez fűződő gondolatait Tóth Levente.
(Forrás: Revizor Online)
