Language Switcher
EN English Flag
Language Switcher
EN English Flag

Szociális munkás, drogprevenciós szakértő, zenetanár és edző is részt vesz a szegregátumban induló felzárkóztatási programban

Szező: Hraskó István

85 százalékban uniós pénzből, az Európai Szociális Alap Plusz forrásából finanszírozzák a Kecskemét egyik szegregátumában, a Zsinór, a Kórház és Epreskert utcák környezetében induló városrész-rehabilitációs programot, amelyre 200 millió forintot nyert el az önkormányzat, a gyakorlati megvalósítás pedig főként a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaira vár. Az ő munkatársaikkal beszélgettünk arról, milyen módszerekkel tudják segíteni a mélyszegénységben élőket.

„Diagnózis alapú szociális munka” – ez az alapfilozófiája a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-módszertanának, amelyet Magyar Örökség díjjal is elismertek. Az összetett társadalomfejlesztő program mottója egész pontosan azt jelenti, hogy az úgynevezett városrész-rehabilitációs programok keretében nem előre gyártott sémákat követnek, hanem a helyi közösség valós, feltárt szükségleteire reagálnak. Ennek központi eleme a fizikai „jelenlét” megteremtése egy helyi irodán keresztül, amely a bizalomépítés, a kríziskezelés és a közösségszervezés bázisává válik. Ez Kecskeméten a Mezei utca 34. szám alatti Közösségi Ház lesz, amelynek működtetését ezév január 1-jétől a máltaisok vették át.

A kecskeméti önkormányzat összesen 200 millió forintot nyert el a Műkerti sétány – Epreskert utca – Kórház utca szegregátumának felzárkóztatására, az itt mélyszegénységben élők társadalmi integrációjának elősegítésére. A támogatás legnagyobb része, 85 százaléka uniós forrásból, az Európai Szociális Alap Pluszból származik. A program június 1-jével kezdődött és 2028. május 31-ig tart.

Egyrészt magában foglalja a családok szociális helyzetének javítását, segítve őket a hivatali ügyintézésben, az adósságkezelésben és az ellátásokhoz való hozzáférésben. Emellett kiemelt hangsúlyt fektet a gyerekek jövőjére, a legkisebbek korai fejlesztésére, míg a tanoda jellegű programok az iskolások tanulmányi sikerességét és a lemorzsolódás csökkentését szolgálják.

„A program a felnőttekre is gondol, támogatva munkaerőpiaci integrációjukat átképzésekkel és munkaszocializációval. Mindezek mellett a beavatkozás kiterjed a lakhatási körülmények javítására, a lakókörnyezet rendezésére, valamint a közösség egészségügyi állapotának fejlesztésére is prevenciós programok és szűrések szervezésével. Erős hangsúlyt helyez a program a drogprevencióra, mint a városrész egyik kiemelten fontos problémájára. A végső cél egy aktív, önszerveződő helyi közösség kialakítása, amely képes a belső konfliktusok kezelésére és a közös célokért való cselekvésre” – mondta el Kiss Dávid, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.

„Kevesebb a bukás, többen tanulnak tovább középiskolában, szakképzésben, illetve a tanulás iránt felkeltett érdeklődésüknél és a különböző megerősítő pedagógiai módszerekkel támogatott foglalkozásoknál fogva többen jelentkeznek a felsőoktatásba, ezzel is megtörve a generációs szegénységet. Mivel a fiatalok szabadidejük nagy részét a Jelenlét Ponton tölthetik és programok egész tárháza áll rendelkezésükre, így nincs idejük a kábítószerek felé fordulni, tudatos neveléssel körükben a szerhasználat visszataszítóvá válik. A kiválóságokat a program támogatja, hogy a nyomorból kilépve magasra emelkedhessenek” – áll a program hivatalos ismertetőjében.

Az egészségügyi mutatók pozitív irányú elmozdulása, a lakókörnyezet fizikai állapotának és a közbiztonságnak a javulása szintén kulcsfontosságú cél. A legfontosabb változás azonban a közösségi élet megerősödése, ahol a szomszédi kapcsolatok újjáélednek, és a lakosok aktív szereplőivé válnak saját környezetük alakításának.

„Egy ilyen helyi, kecskeméti projekt tökéletesen illeszkedik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos stratégiájába. Egyrészt a szervezet alapküldetését, a ‘szegények szolgálatát’ valósítja meg a legtisztább, gyakorlati formában. Másrészt minden egyes helyszín új tapasztalatokkal gazdagítja a ‘Jelenlét’ program országos módszertanát, lehetővé téve annak folyamatos finomítását” – hangsúlyozta Kiss Dávid. Hozzátette: a helyi sikerek bemutatása emellett a társadalmi szemléletformálás fontos eszköze, amely hozzájárul a szolidaritás erősítéséhez és a szegénységgel kapcsolatos sztereotípiák lebontásához.

Munkaerőpiaci mentor és drogprevenciós koordinátor is részt vesz a programban

A közösségfejlesztés érdekében a programban részt fog venni és foglalkozásokat tart majd sportedző és zenetanár is, és beszerzik az edzésekhez szükséges sporteszközöket, a zeneórákhoz pedig a hangszereket. A folyamatos szociális jelenlétet három fő szociális munkás biztosítja, akiket heti 40 óra munkaviszonyban foglalkoztatnak 36 hónapig.

A szegregátumban élőknek munkaerőpiaci mentor segít az elhelyezkedési lehetőségek feltérképezésében, aki a munkát találókat figyelemmel is kíséri. A program keretében egyes szakmákra felkészítő oktatás is zajlik majd, emellett lesz család mentorálás fejlesztő pedagógus és pszichológus bevonásával.

Egy drogprevenciós koordinátort is foglalkoztatnak a megvalósítás három éve alatt, évente két alkalommal telemedicinás busz érkezik egészségügyi vizsgálatok elvégzésére, emellett az érintett lakók adósságkezelési szaktanácsadó támogatására is számíthatnak.

(Forrás: Kecsup Hírek)

Latest news
Related news